Kerekasztal
Sokszor érthetetlennek tűnő kerülőutakon jutunk el oda, ahova elindultunk, vagy éppen máshova jutunk, egy helyre, ami mégis jobb nekünk. Így rendeződnek össze életünk kis darabkái.
Van az úgy, hogy sok. A történet. A benyomás. Az illat. A látvány. Az érzelem. Amit látunk. És amit nem. Itt minden elfér. Hátha segít, talán ad, netán megnevettet, vagy épp könnyet fakaszt. Sok apró mozaik a kosárból.
Sokszor érthetetlennek tűnő kerülőutakon jutunk el oda, ahova elindultunk, vagy éppen máshova jutunk, egy helyre, ami mégis jobb nekünk. Így rendeződnek össze életünk kis darabkái.
Élénk színfoltként a pipacs különleges melegséget áraszt, ahogy átvilágítja az ébredő napsugár.
Van oka a korai ébredésnek, rendeződnek a gondolatok, a terhelőek elillannak a hajnali fuvallatba
Egyszer egy csodaszép vezetett meditációban elérkeztünk egy tóhoz, az érzelmek tavához. Meg kellett nézni, mennyi víz van benne, lehet, hogy kiszáradt, lehet, hogy alig csordogál, lehet, hogy tele van színültig.
Ha megfigyeljük a körülöttünk lévő világot és megpróbáljuk leírni, újra visszakerülünk arra a helyre, amiről írtunk. Ha történeteket idézünk fel és leírjuk, később visszaolvasva utazhatunk az időben.
Vannak helyek, amelyek közel vannak, mégis sok idő eljutni oda.
Az egyik ilyen hely belül van, a szívben. Sokan nem tudnak oda kapcsolódni, pedig érdemes, még ha néha félelmetes is, mert hatalmas erő rejtőzik a mélyén.
Igazán szerencse egy ilyen anyai bíztatás és csodás találni az életben valamit, ami igazán boldoggá tesz. Utána pedig „csak” az a feladat, hogy rendületlenül csináljuk is. Még akkor is, ha azt sem tudjuk hirtelen, kik vagyunk és merre menjünk.
„Jókat vitatkozunk a barátnőimmel, de nem veszekszünk, csak diskurálunk, aztán megállapítjuk, te is hülye, én is hülye, maradunk jó barátok.” Néhány megálló és nem csak a villamoson utaztam, hanem az időben is. Összesűrűsödött az idő és lejátszódott előttem sok évtized.
Április vége, május eleje mindig a ballagás és érettségi időszaka. Sok családot érint ez a különleges mérföldkő, amikor a diákok elbúcsúznak az iskolától. Egy védett tértől és élettől, ahonnan kilépnek valahova, ahol már önálló döntések és helytállások is várnak rájuk.
Amikor nehéz tartani az egyensúlyt a hétköznapokban, kétkerékre pattanok és élvezem, ahogy fújja a hajamat a szél. A városban a Duna parton, vagy az országúton, zöld mezők mellett, hidakon át, parkokon keresztül.
A bicikli az úton levés szimbóluma. Lehet vele száguldani, gyorsabban, lassabban menni vagy megállni egy rövid időre.