Az aranyfonál
Valahol ott az aranyfonál,láthatatlan még, beleakad egy-egy gyökérbe a föld alatt,és akkor a szív megszakad, majd elillan egy pillanat, aztán újra meglátod, ahogy a fűben a zöld között, megcsillan rajta a nap fénye
Rímek. Mindig, mindenhol. Rejtett versek. Lógnak a falakon. Ülnek a padokon. Száguldanak az utakon. Csüngenek, mint levelek a fákon. Rímekbe sorakoznak. Sorok rímelnek. Egyik a másikra. Ha figyelünk egymásra.
Valahol ott az aranyfonál,láthatatlan még, beleakad egy-egy gyökérbe a föld alatt,és akkor a szív megszakad, majd elillan egy pillanat, aztán újra meglátod, ahogy a fűben a zöld között, megcsillan rajta a nap fénye
Meg sem állok százig,
Ha már eljutottam máig.
Napra Nap és Holdra Hold,
Mindegy ki és mit papolt,
Vidáman lengek szellőben,
Meglelem magam egy sellőben,
Gyönyörködöm egy felhőben.
Boldogan járják az erdőt, máskor is jönnek, de ez most páratlan,
Mert csodamadarak hallatják hangjukat, s mi itt vagyunk, micsoda kábulat.
Helyettünk intézte valaki ott fenn, hogy világunkra ámulat
Hallgass csendben, nézzél fentről,
messze szemlélj a hegytetőről,
lelked mélyét így fürkésszed
titkod ki ne cseverésszed
hisz te tudod, csak te látod,
ez itt a te kis világod,
őrizd, védjed, dédelgessed
ne a külső világot lessed
Csodás nőnek lenni,
virágba borulni,
tavasszal a réten
vadvirágot szedni
az egész világot bátran átölelni,
minden baját-búját ölünkbe venni
Szavaznak arról, hogy kilép e,
ejnye, de fontos a bentléte
ellenzik páran,
mennének százan,
ne hidd, hogy szabad a döntése!
És aztán már késő, elillan a pillanat,
igazát hiába várod vissza, hisz elszaladt.
S ha engeded akkor, tán bánod,
s mégis az elszalasztott lehetőséget vágyod.
Hogy melyik az igaz,
ha eldöntöd, az lehet vigasz?