Szent Háromság

3:33. Van a hajnali ébredésnek valami megfoghatatlan bája. Némi szelíd mérgelődés után megérkezik a felismerés, nem érdemes tovább próbálkozni, nem sikerül újra álomba merülni. A hajmosás segít kipárologtatni a maradék bosszúságot.

Aztán ha már így alakult, elindul az ember lába ki a határba.
Ahol a csoda várja.
De még milyen csoda: a természeté, aki nem ítélkezik, nem bosszankodik, csak létezik, nyújt, nyújtózkodik.

Élénk színfoltként a pipacs különleges melegséget áraszt, ahogy átvilágítja az ébredő napsugár.
Van oka a korai ébredésnek, rendeződnek a gondolatok, a terhelőek elillannak a hajnali fuvallatba, megmártóznak a mező selymes hullámzásában. A jók ott sorakoznak, körbe-sorba állnak, puha szőttessé válnak.

Pünkösd utáni reggel, azt hiszem, most értettem meg az üzenetét: ahogy hullámzik a mező, úgy tesz a lélek is. Érlelődik, fejlődik és kiáramlik. Megfoghatatlannak tűnik, pedig egyszerű: egy pillanat, amikor világos lesz – szó szerint is -, hogy mihez, kihez kapcsolódjon és mihez, kihez ne.

És akkor nagyot sóhajt, mosolyog, jelen van.