Róka és az átlag

Meglepődve megtorpantam. Mi ez, ilyet még nem láttam? Nem kutya, nem hinném, ilyen csúnya kutya nincs is. De akkor mi lehet? Mindenesetre gyáva nyúl, mert amikor elindultam felé, hogy közelebbről megnézzem, akkor elszaladt. Barátságtalan fráter. Visszanéztem a gazdira, akinek sápadt volt az arca, még a sötétben is látszott. Valamitől megijedt. Elfáradtunk mindannyian, és már késő éjszaka volt. Gyalogoltunk egy teljesen ismeretlen utcán. Költöztünk. Több éves átlagban sokszor. A gazdi keze tele mindenféle cuccal. Nekem végül is mindegy, a lényeg, hogy a gazdival együtt mentünk. Valamit mondott, de nem értettem, úgyhogy mentem tovább és vártam az iránymutatást. Később kiderült, hogy rókát láttunk, hallottam, amikor a gazdi halkan mondta valakinek a telefonba, mert a többiek már aludtak. És ott voltunk egy halom felhalmozott doboz között, de a takarómat megtaláltam, én is fáradt voltam, úgyhogy ledőltem, és már aludtam is.

Hát elég vicces és érdekes ez a hely. Nem szeretnék senki kutyát megbántani, de feltételezem, hogy izgalmasabb és mozgékonyabb életem volt eddig, mint egy „átlag” kutyának. Persze ezt az átlag kifejezést nem szeretem, mert nincs is olyan, hogy átlag. Milyen lenne akkor egy átlag csont? Kemény is meg nem is, ízletes is meg nem is, rövid is meg nem is. Butaság. Csont és kész. De mégis mindenféle átlaggal próbálkoznak. Múltkor a nagyinál néztük a tv-t és azt mondták, hogy az átlag gyerekszületés 1,2. Igaz, ez Németországra vonatkozott, de szerintem a német gyerekek is csak egészben léteznek, nincs olyan, hogy 0,2 gyerek. Mindegy. A lényeg, hogy az én csontom legyen egy csont és ne egy átlag.