Szállhatsz szabadon?

2020. március 12., négyes-hatos villamos. Azért tudom ilyen pontosan, mert pár nappal később kiürült a villamos, némán és üresen kongtak a terek, az utcák, az aluljárók, és elkezdtek rettegni az emberek. De ekkor a világ még „normális” volt. A diákok az egyetemen mondogatták ugyan , hogy le és be fognak mindent zárni, de én erre csak legyintettem, nem lééétezik… Hát létezett.

De akkor még ott álltunk a tömött négyes-hatoson, leghátul szálltam fel, utánam még futva három srác és egy lány. Az egyik srácon egy WOLT-os hátizsák, a másiknak a kezében egy kockás pléddel letakart dobozszerűség. Hárman beszélgettek, a lány az ablakon bámult kifelé. Csörgött a WOLT-os srác telefonja, felvette, kihangosítva egyeztette a szállítási címet. A másik srác a kockás plédes dobozszerűt a lábam mellé tette. Csak reménykedni mertem, hogy nem valami kígyót takargatnak vele, ösztönösen arrébb tettem a lábam pár centivel. Több nem fért bele a tömött villamoson. A beszélgetés folyt, szimpatikus fiatalok voltak, viccesen cseverésztek. Persze volt, aki rosszallóan nézte őket, mert a WOLT-os hátizsákkal nehezen lehetett úgy elférni, hogy senkinek se kelljen kitérni az útjából. A csapat az Oktogonnál leszállt. Néztem egy picit utánuk, ahogy a tömegben egyensúlyoznak a hátizsákkal és a dobozzal. 

Ekkor egy koppanást hallottam. A kockás takaró a földön hevert, mellette egy kalitka, amiből egy kis papagájszerű madárka reppent fel. Keringett egyet a fejek felett, a srácok próbálták elkapni, a madárka tűnődött egy picit, mintha azt mondaná, „hát sziasztok, én megyek”, majd lassan felrepült az Oktogon büszke háztömbje felé. 

Utólag nagyon szimbolikusnak érzem ezt a jelenetet. 

Ki meddig hagyja magát kalitkába zárni, mások vagy saját maga által, észreveszi-e, ha nyitva az ajtaja és kimer-e repülni? Dönthet így is, úgy is? Remélem, igen. Költői kérdések …