Történetek az Angol kertből – Egyenruhák árnyékában

Felettük géppisztolyos határőrök köröztek.
Egy hosszú folyosón jutottak a külön hangárba, rajta a felirat: Halle F. Három órával indulás előtt oda kellett érni és minden óv- és biztonsági intézkedést maguk mögött hagyni.
Kék nadrág vagy szoknya, világos blúz és blézer volt az egyenruha. Sál is járt hozzá, bár azt nem igazán szerette. Nagyon rossz anyagból volt, kényelmes sem volt különösebben, a színe a kék és a szürke között, mint ami nem tudja eldönteni, milyen színű szeretne lenni. Mégis büszkén viselték, még volt valami igazán varázslatos abban a világban. A blézer felhajtóján egy kis arany színű repülő.

A Halle F-et szerette. Messze volt a többitől, ide mindig hosszabb időre osztották be, így nem kellett állandóan váltogatni a helyeket és a kollégákat. Egy kicsit ugyan nyomasztó volt, nézni, ahogy az utasok csomagjait az alsónadrágoktól és bugyiktól, pipere cuccoktól a pizsamákig egyenként átvizsgálják. Ez még a nineeleven előtti világ volt, egy átlagos járaton a biztonsági ellenőrzés egyszerűbb volt, kivéve ezeken a járatokon, a többitől elkülönített csarnokban.

A repülés különlegességnek számított. Néha felnézett, ott vannak-e még a géppisztolyosok. Ott voltak, lassan sétáltak körbe-körbe. Már a sokadik utast csekkolta be, amikor nyugtalanságot érzékelt. Izgatottság és dermedt csend váltotta egymást. Törtpillanatok alatt rendőrök lepték el a csarnokot. Az előtte álló utas vállai mögé magasodott a legmagasabb rendőr. Elli azonnal vigyázzba vágta magát, ha német rendőrt látott. A magyar rendőröktől nem félt, de a német, az más, az szigorú, azzal nem lehet beszélgetni, viccelődni meg pláne nem. De most nem is igazán lett volna itt az ideje a csevegésnek. Inkább megdermedt. Félúton a bőrönd felé megállt kezében a MUC – TLV bőröndcímke. A kipás, szakállas, izzó szemű úr még rámosolygott. Ábrándos, földöntúli mosoly volt. Még napokig bámult rá a napsütötte, fényárban fürdő csarnokban a hátulról megvilágított ember. Pedig akkor már rég nem volt ott. Mégis kitartóan nézte. Másnap is, amikor megint ide osztották be.

Épp ezen tűnődött, amikor az arab sejk gépét várták. Izgatottan nézték, ahogy a gyomrából lovak sétálnak a forgalmi előtér körbekerített, rendőrökkel és határőrökkel őrzött peronjára, ajándék a bajor miniszterelnöknek. Sorban vonultak a hosszú fehér ruhába öltözött, arany ékszerekkel, arany órával felvértezett arab feleségek és kísérőik, utolsónak a thobéba burkolt sejk. A rampi elbeszélése szerint a gépen minden színaranyból van, még a wc-kagyló is, a lovakon kantár arany karikával.

Aznap borult gyászba az Egyesült Királyság. Egy alagútban balesetet szenvedett a leendő királynő, két fiúgyermeket, egy szomorú népet és számtalan afrikai árvát hátrahagyva.

Fotó: Szuromi Albin