A fodrász, a kozmetikus, az autószerelő és a fogorvos

Vannak jótét lelkek, akikhez szinte egy életen át ragaszkodunk, akiket nem váltogatunk, csak akkor, ha nagyon muszáj.
Hűségesek maradunk hozzájuk. Nekem ilyen a fodrász, a kozmetikus, az autószerelő vagy a fogorvos.
Érdekes felsorolás, tudom. Az összefüggés abban rejlik, hogy ha az ember egyszer rátalál megbízható, ügyes emberekre, akik a szakmájukban a legjobbat nyújtják, akkor ragaszkodik hozzájuk. Nekem úgy alakult, hogy lettek ilyen állandóságot és biztonságot adó emberek az életemben, a barátokon, családtagokon kívül.
Róluk szeretnék most írni, reflektorfénybe helyezni őket, mert megérdemlik.

A fodrászom maga a nyugalom szigete. Állandóság, kiegyensúlyozottság, megbízhatóság egy kis rendíthetetlenséggel párosulva. Pontos időpontot ad, késni nem lehet. Aki mégis megpróbálja, annak nincs sok esélye hosszú karrierre. Néhány alkalom után nem kap további esélyt és időpontot. Ennek megfelelően viszont nem kell egy percet sem várni. Nem úgy, mint az előző években, amikor órákat töltöttem a fodrászszalon nem különösebben kényelmes székeiben a soromra várva. Nála viszont odaérek időben és rögtön el is kezd velem foglalkozni. Közel 25 éve hallgatja életem változásait. És lehet, hogy egyikünk se változott igazán. Lélekben biztos nem. Rendíthetetlenségére jellemző, hogy az esküvőm napján keresnem kellett egy másik fodrászt, mert ő szombaton nem dolgozik. Imádom a száraz humorát, és tényleg szeretek beszélgetni vele, nem csak kényszerből. Legutóbb mély diskurzusban volt részünk érintve a legkülönbözőbb aktuális témákat. Nagyon érdekes, ahogy ő a vendégei elbeszélése, világjárása alapján leszűri a létezés esszenciáját. Értékrendje nagyon hasonló az enyémhez, ám ez is csak hosszú évek során kristályosodott ki. Történelem szakon is végzett, miközben a szakmáját mindvégig megtartotta, ugyanazzal a lelkesedéssel. A város különböző pontjain jártam már, hogy utána menjek, és a jövőben is így teszek.

Hasonló a helyzet a kozmetikussal, akihez a mindkettőnknél bekövetkező pocaklakó szünet után tértem vissza. És nem is szeretnék soha többet máshoz menni. Megnyugtat a lénye és csodálom azt a fejlődést, amin keresztülmegy. Időről-időre megújul, mégis önmaga marad. Folyamatosan tanul, változtat, változik, miközben ezernyi feladatot visz a vállán. Hogy van minderre energiája? Azt is jól viseli, hogy többnyire a kozmetikai lét kellemes és kényeztető fajtáját kérem tőle, pedig tudom, hogy a pattanások, mitesszerek kinyomkodása minden kozmetikus álma, így az ővé is. Ha véletlenül mégis úgy alakul, hogy ilyesmire is szükség van – mert gyengéd ráhatással meggyőz a szükségességéről – figyelem azt a boldogságot, ahogy megtörténik. Lenyűgöző, micsoda elkötelezettség van benne ilyen sok év után is. A kezelések sokszínűsége is arra sarkallja az embert, hogy mindent kipróbáljon (kivéve a nyomkodást), ám ebben én nem vagyok nagyon nyitott, de igyekszem. Mindemellett a varázslatos szalonjában tündérek, finom kis ágacskák, illatok, halk zene köszönt és köszöni meg a test és a lélek is az itt töltött időt. Elringat, megmasszíroz, tisztít, új életre kelt.

Azt hiszem, a fájdalmat nem viselem jól. Azt hinné az ember, hogy minél több fájdalmat élt át, annál rezisztensebb lesz, hát ezt nettó megcáfolom. Mégis volt szerencsém két olyan fogorvoshoz is, akiknél öröm időt tölteni, valahogy másodlagossá válik a fájdalom. A hosszú évekig látogatott első számú fogorvos sajnos szó szerint eltűnt, de szerencsére a gyermekek fogszabályzó orvosa a Semmelweis klinikáról bevonult a mindennapjainkba, szinte családtag lett. Persze csak képletesen, mert több mint tizenkét éve hozzá járunk. Most már nem csak fogszabályzásra. Furcsán hangzik talán, de a béke szigete ez a rendelő. A tér, ahova az ablakai néznek az évek során megszépült. A fogorvosi székből közvetlenül beszélgethetek a Jó Istennel, a kereszt és a gyönyörű vörös téglás templomtorony néha feledteti az esetleg kellemetlenebb élményt. A váróban antik bútorok, akvárium, csend és nyugalom, gyönyörű magas ajtók, a folyosón egy régi fogorvosi szék, tükör. Elfelejtünk izgulni, mert olyan természetes humorral, jókedvvel vár minket mindig, szeretettel egyengeti a fogszabályzókat, dicséri a kitartást, és közben vicces történeteket mesél, beszélget, cseveg a szintén nagyon aranyos asszisztenssel. Kifeszített szájjal nehéz a beszélgetésben részt venni, pedig többször nevetnék szívesen, csak hát a szívás, fúrás, tömés, csavarás, tekerés közepette nem igazán sikerül. Utána viszont örömmel.

A fogszereléstől haladnék az autószerelőhöz, azt hiszem, ő a jótét lelkek leg-leg-leg-je. Húsz éve ismerjük egymást, azóta követi a nem mindennapi autókálváriánkat, és mindig a lehető leggyorsabban szerel. Imádom, ahogy minden egyes alkalommal részletesen elmondja nekem, mivel mit csinált, mit miért cserélt ki, én pedig igyekszem tényleg úgy figyelni, mintha pontosan tudnám, mi hol helyezkedik el az autón azon idegen szavak közül, amelyeket megoszt velem. Nemrégiben egy német órámon munkával kapcsolatos szókincs volt a téma. Egy kakukktojás-gyakorlatban négy kifejezés közül három összefüggött és egy volt a kakukktojás: Inas – mester – ipari tanuló – doktor. Nyilván itt a doktor a kakukktojás, de meg is beszéltük, hogy én például az autószerelőmnek doktori címet adnék. Pontosan úgy ismeri az autó (és teszem hozzá bármilyen autó) alkatrészeit, ahogy egy doktor az emberét (remélhetőleg). Sőt, ő még jobban is megérdemelné a doktori címet, mert érti, hogy minden mindennel összefügg és igen, az autónak is van lelke. Szerintem már sok mindent fejben meg tudok szerelni, de mindig minden zörejt meghallok. Ha átlagban egy ember mondjuk életében x-szer megy autószerelőhöz, akkor megkockáztatom, hogy ez nálam x-szer minimum kettő, de inkább három (volt). Nem, nem azért, mert ez lenne a hobbim. Még dolgozom rajta mindenféle univerzum, rezgés, kvantum, és természetesen buzgó ima segítségével, hogy végre egy olyan autó tulajdonosa legyek, ami nem zörög, hanem együtt rezeg velem. Esetenként pedig csak azért visz el a szerelő felé, mert szép helyen lakik.