Blog - Egy szóra érdemes

Egy szóra érdemes!

Attól kerek itt a mi világunk, hogy sokfélék vagyunk benne.

Vannak a szabályos emberek, vannak a szabálytalan emberek, vannak azok, akik követik a szabályokat és azok, akik megkérdőjelezik azokat.
Továbbá van ezen kategóriák, a valószínűség számítás szerinti nem tudom hány keveréke.

A lényeg, hogy mindenkire szükség van ebben a mátrixban.

Azokra, akik pont beleillenek egy dobozba,
azokra, akiknek nagy tere marad a dobozban,
azokra, akik kilógnak a dobozból, és
azokra is, akik egyáltalán nem tehetők semmilyen dobozba.
És most már a nyolc féle lehetőség keveredik nagyon sokféleképpen.

A lényeg mindig az, hogy mindenkire szükség van.
Azokra, akik elégedettek tudnak lenni,
azokra, akik örök elégedetlenek,
és azokra is, akiknek elegük van.
Azokra, akik kedvesek tudnak lenni akkor is, ha nem értenek egyet,
azokra, akiknek vannak érveik, és azokra is, akiknek indokaik vannak.
Talán azokra is, akiknek fogalmuk sincs, mivel elégedetlenek,
és azokra mindenképpen, akik egyszerűen „csak” boldogok!

A sor folytatható, a valószínűségszámítás szerint pont 9,6 millió féleképpen működünk, mégis sokakra illenek ugyanazok a kategóriák, ugyanazok a számítások, ugyanazok a szabályok.
És ez mégsem mond ellent egymásnak.

A lényeg mégis az, hogy mindenkire szükség van.
Azokra, akik tesznek másokért,
azokra, akikért tesznek, és
talán azokra is, akik tesznek rá.
Azokra, akik gondolkodnak,
akik azt hiszik, hogy gondolkodnak,
akik nem gondolkodnak és
akik nem tudják mi az.
Azokra, akik a szívükre hallgatnak,
akiknek helyén van a szívük,
akiknek nincs szívük és
akik nem mernek rá hallgatni.

Hogy mi van legbelül és ki, honnan, hová és hogyan jutott el, az viszont egyéni.

De mindenkire szükség van. Ezért kerek a világ.

Ez pedig itt a mi világunk.
Magyarország. Mi vagyunk benne 9,6 millió féle ember, ennyiféle életúttal.

Maradjunk meg egymásnak és egymással békében, szeretetben, hiszen csak mi tudjuk (és persze még a határon kívüli magyar emberek), mit jelent a szó:

SZERETET!

Bog - Egy szóra érdemes!
Szeretet