Miért biciklis írónő?

Tizenhat éves koromban az Angol kerten (Englischer Garten) keresztül vezetett az út az iskolába. Ahogy reggel a patakból felszállt a pára, a vízcseppek még pihentek a leveleken és várták a napsugarakat, én csak tekertem. Hol lassabban, élvezve a kora reggeli levegőt, hol gyorsabban, sietve, hogy ne késsek el. Végig a Prinzregenten Straße-n, át a parkon, az Isaron, aztán megint park és a schwabingi utcákon keresztül megérkeztem a piac mellett található Gisela Gymnasiumba, negyven perc együtt: a biciklim és én. Végtelen béke, amikor egyedül tudtam lenni a gondolataimmal. Csak én és a friss levegő, egyensúlyban a kerékpáron.

Az évek során voltak biciklizésmentes időszakok a hegyes-dombos lakhely és más kihívások miatt.
A bicikli mégis mindig egy csepp otthon maradt.

Az élet, az egyensúly, a szabadság szimbóluma.

Amikor nehéz tartani az egyensúlyt a hétköznapokban, kétkerékre pattanok és élvezem, ahogy fújja a hajamat a szél. A városban a Duna parton, vagy az országúton, zöld mezők mellett, hidakon át, parkokon keresztül.

A bicikli az úton levés szimbóluma. Lehet vele száguldani, gyorsabban, lassabban menni vagy megállni egy rövid időre. Van rajta kosár, amiben sok mindent őrzök, gyűjtök. Történeteket, csomagokat, tapasztalatot.

Akár át is vehetem másoktól a terheket és áttehetem a kosaramba. Vihetem egy darabon.

De a bicikli fel is borulhat, ha már túl sok rajta a súly. Ilyenkor újra kell gondolni, mit fontos tovább vinni, mit lehet másnak adni és mit érdemes megtartani vagy éppen szétosztogatni. Fontos mozgásban lenni, mert tekerve jobban tartható az egyensúly.

Nekem ez a bicikli: egy pár kerék a kerek világban.

Kétkeréken a világ, rajta egy kerek Én és minden kisimul – még akkor is, ha korántsem sima az út!