Férfiak egymás közt
Mellettem a kávézóban két férfi beszélget. Nehéz megítélni a korukat, ötven körüliek, egyikőjük szemüveges, őszülő hajjal, laza farmerben, világos ingben, a másik férfin vászon nadrág, barna cipő, galléros zöld póló.
Várok valakit, kevergetem a kávémat és megüti a fülemet a pólós férfi mondata. “Nehéz nekem most, nagy súly nehezedik rám.” A másik férfi csendben hallgatja, néha együttérzően bólint, reagál egy rövidet, majd újra engedi hosszan, néha gyorsabban beszélni. Aztán szünetet tart, majd mesél újra, kapkodva veszi a levegőt, elemez, összegez.
Egy ponton megáll egy pillanatra: “Mindenki úgy bele van szőve a saját életébe, hogy nem lát ki belőle, nem látja felülről, kívülről.” Ezen a mondaton mindketten elgondolkodnak. Az inges férfinak csörög a telefonja. Bocsánatkérően a másikra néz, felveszi, beszélget valakivel röviden. “Jól van, szerelmem” hallom a megváltozott hangszínét, pár mondat után leteszi, meleg mosollyal mondja a másik férfinak, “a feleségem üzeni, hogy gyere át este, régen jártál nálunk”.
Mindketten csendben kortyolják a kávét, gondolataikat átszövi a szeretet, a barátság, látszik, hallatszik, ott van a levegőben.
Férfi – férfi, férfi – nő. Szövés és szövetség. Összefonódások, szálak.
Csendben alkotnak, együtt választanak színeket és ki-ki hozzáteszi a maga színeit.
Egy átlagos délutánon egy kávézóban.
