A türelem
Jó barát a türelem,
ha uralkodik lelkeden.
Megenged és elenged
vagy mérget lassan csepegtet
Engedd csak be, tűrd meg hát,
vagy vágj ki rögtön minden fát.
Rímek. Mindig, mindenhol. Rejtett versek. Lógnak a falakon. Ülnek a padokon. Száguldanak az utakon. Csüngenek, mint levelek a fákon. Rímekbe sorakoznak. Sorok rímelnek. Egyik a másikra. Ha figyelünk egymásra.
Közel és távol
lehetek bárhol
állhatok délen, meseszép éjen
ragyoghat rám az északi fény,
vagy a nap a horizonton, ahogy kél
Mit látnak onnan fentről az épületek szobrai?
Mit látnak most és mit láttak egykoron?
Ki honol ott fejünk felett, akire ránéznek és csak legyintenek?
Ők a megmondhatói, mit történt az elmúlt évszázadokban,
ki mikor vétkezett, hunyt szemet egy őrület felett.
…máshogy látom a világot, az elsuhanó valóságot,
felgyorsulnak az álmok, magam mögött hagyom a fájdalmat, az átkot,
borzolja hajam a szél, mint az idegeket borzolja a tény, a remény, a végtelen fény
A nebulók, a gyerekek, a diákok, a tanulók, a hallgatók hallgatnak, figyelnek, kérdeznek (jó esetben).
Te pedig adsz:
figyelmet – nagy szükségük van rá ,
tudást – ezt fogadod is, hiszen nem vagy mindentudó
Áramlás és béke, a végtelen,
habok remegése, az ég kéke,
mélység és kékség,
szépség és lételem.
Békés víztükör és hánykolódó hajó
sodródó lélek és bölcs mindentudó,
Lesz benne egy illatfelhő,
vidám, pajkos kis tekergő,
pirospozsgás kis angyal is,
ő tudja, mi igaz, mi hamis.
Rózsakertem nektek adom,
benne a szépség a hatalom
Iratkozz fel a hírlevelemre, hogy könnyebb legyen kapcsolatban maradni és elsőként értesülj fontos dolgokról és olvashass különleges történeteket.
Iratkozz fel a hírlevelemre, hogy könnyebb legyen kapcsolatban maradni és elsőként értesülj fontos dolgokról és olvashass különleges történeteket.