Egy csepp
Észreveszed-e,
ha csak egy cseppen le?
Egy az ezernyi cseppben?
Csillognak a fák,
sok apró üveggyöngy öleli őket át,
száz és száz valóság, ezer és ezer világ,
Rímek. Mindig, mindenhol. Rejtett versek. Lógnak a falakon. Ülnek a padokon. Száguldanak az utakon. Csüngenek, mint levelek a fákon. Rímekbe sorakoznak. Sorok rímelnek. Egyik a másikra. Ha figyelünk egymásra.
Szavaznak arról, hogy kilép e,
ejnye, de fontos a bentléte
ellenzik páran,
mennének százan,
ne hidd, hogy szabad a döntése!
És aztán már késő, elillan a pillanat,
igazát hiába várod vissza, hisz elszaladt.
S ha engeded akkor, tán bánod,
s mégis az elszalasztott lehetőséget vágyod.
Hogy melyik az igaz,
ha eldöntöd, az lehet vigasz?
Közel és távol
lehetek bárhol
állhatok délen, meseszép éjen
ragyoghat rám az északi fény,
vagy a nap a horizonton, ahogy kél
Mit látnak onnan fentről az épületek szobrai?
Mit látnak most és mit láttak egykoron?
Ki honol ott fejünk felett, akire ránéznek és csak legyintenek?
Ők a megmondhatói, mit történt az elmúlt évszázadokban,
ki mikor vétkezett, hunyt szemet egy őrület felett.
…máshogy látom a világot, az elsuhanó valóságot,
felgyorsulnak az álmok, magam mögött hagyom a fájdalmat, az átkot,
borzolja hajam a szél, mint az idegeket borzolja a tény, a remény, a végtelen fény
A nebulók, a gyerekek, a diákok, a tanulók, a hallgatók hallgatnak, figyelnek, kérdeznek (jó esetben).
Te pedig adsz:
figyelmet – nagy szükségük van rá ,
tudást – ezt fogadod is, hiszen nem vagy mindentudó
Áramlás és béke, a végtelen,
habok remegése, az ég kéke,
mélység és kékség,
szépség és lételem.
Békés víztükör és hánykolódó hajó
sodródó lélek és bölcs mindentudó,
Lesz benne egy illatfelhő,
vidám, pajkos kis tekergő,
pirospozsgás kis angyal is,
ő tudja, mi igaz, mi hamis.
Rózsakertem nektek adom,
benne a szépség a hatalom