Miért szeretem Magyarországot?

A sorrend teljesen indokolatlan (ahogy eszembe jutott), a teljesség pedig hiábavaló lenne, hiszen ennél még sokkal több okot fel tudnék sorolni.

Magyarország, miért is szeretem?

Mert egy olyan nyelvet beszélünk, amit sehol máshol a világon, és amelyen olyan zsenik írtak és írnak, mint Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, Weöres Sándor, Reményik Sándor, Dragomán György, Szabó T. Anna, Grecsó Krisztián, Márai Sándor, Szabó Magda, Pilinszky János, Eszterházy Péter, és még sokan mások.

Mert az egyedülálló, különös humor mindenen átsegít és tapasztalatból tudom, hogy egy Rejtő Jenő könyvvel bármit túl lehet élni.

Mert vannak zeneiskoláink, ami nekünk természetes Kodály országában, pedig egyáltalán nem az.

Mert itt a legfinomabb a paradicsom, az alma, a cseresznye, a dió, és még sok más.

Mert itt van a világ második legszebb fekvésű fővárosa (Rio az első), ahol az ember összefuthat véletlenül egy ezer éve nem látott ismerőssel, egy volt osztálytárssal, Mekk Elekkel, de akár Tóthottóval is az oviból.

Mert cégérek sorakoznak Győr belvárosának falain, muzsika csendül Szeged szabadterén, ahol mellesleg halászlé folyik az erekben,

mert Veszprém egy csoda, kis utcácskái, épületei, sokszínű kulturális élete egészen ámulatba ejt;

mert Zsolnay cserepei színezik be nemcsak Pécs, de sok más város épületének tetejét,

mert majd’ kétszáz éve még természetes volt, hogy egy angol építész tervezze a Lánchidat, egy svájci alapítson gyárat,

mert a Budai Várhegy se nem vár, se nem hegy, mégis egy csoda.

Hegy viszont a Nagy-Kevély lenyűgöző látványával, távolba nyúló gerincével, a Pilis bebarangolható hullámaival.

Mert itt folydogál, hömpölyög, sajnos néha árad és szárad a Tisza, a Duna, a Kőrös, a Szamos, és bugyognak a termál vizek.

Mert miénk a Balaton varázslatos tájaival, ami a riviéra, a kultúra, a vitorlázás, a nyár, a bor, a fesztivál.

Mert van túró rudi, palacsinta, grízes tészta, szilvás gombóc és leves minden mennyiségben

Mert – és ez talán a nyelv mellett a legfontosabb – csodálatos emberek élnek itt, akik elképesztően kreatívak, sokoldalúak, problémamegoldó és minden helyzetből kievickélni, önmagukon nevetni tudó képességgel rendelkeznek. Szeretnek szeretni, nevetni, táncolni, énekelni, panaszkodni . Ez utóbbiról a mosolygás javára leszokhatnának.

Mert az évszakok varázslatosak, csodaszép a Dunakanyar, a folyó a szigeteivel, vannak hidak, bicikliutak, hetes busz és fonódó villamos, várak, levendula- és pipacsmezők, puli és rackajuh, bobpálya és mezítlábas park, bazalt orgonák és lila orgonák, Zeneakadémia és Balázs János, Vásáry Tamás és Fischer Anni, Presser Gábor és Máté Péter, A Padlás és a „Zene, az kell”, a népdal és a táncház, a győri balett, a cigányzene és a klezmer, zseniális színészek és zenészek, Radnóti Miklós és József Attila, kuglóf és zserbó, flódni és baklava, Süsü és Gombóc Artúr, Hortobágy és Kisalföld, Pilis és Mátra, vízilabda és vívás, C-vitamin, számítógép, gyufa és a prezi. És még sok minden más.

Aki ismer, tudja, hogy az én életem sem sétagalopp, még csak nem is gyalog galopp, de egyet biztosan tudok: jó, hogy ebbe a nyelvbe és erre a helyre születtem, életem nagy részét itt szeretném élni, nyitottan a világra, befogadóan a másra, és rácsodálkozva minden nap az icipici csodákra. Mert itt igazán kerek a világ! 

Kép: Szuromi Albin