Lebegés az otthon és a végtelen között

Amikor utazunk, az évek során megtörténhet,

hogy ülhetünk ugyanazon a padon, amin sok-sok éve ültünk, most „felnőttként”, sajnos Belmondo nélkül, este pedig Amelié csodálatos életébe cseppenünk;
hogy a Luxemburg kertben egy csapat színes ruhákba öltözött vidám nő spontán táncba kezd;
hogy télen az örök tavasz szigetének fővárosában virágba borult Betlehemet csodálhatok;
egy másik télen pedig hóembert építhetek Szilvásváradon egy csodahelyen;
hogy  elvarázsolva hallgatok egy fiatal zongoristát, ahogy Lisztet játszik délután háromkor egy pisai templomban és egy nappal később meghatva ülök a Sienai főtéren a földön, mert azt úgy szokták, a barátnőm fantasztikus idegenvezetése után;
hogy a repülőn találkozom a frissen Európa-bajnok kardcsapatunkkal és gratulálhatok nekik, Szilágyi Áronnak, Rabb Krisztiánnak, Szatmári Andrásnak és Iliász Nikolásznak, 
hogy a Belvedere-ben rájövök, elemi ereje van Klimt: „A csók” című festményének, amit a kép nem ad vissza, ott kell állni előtte és nem csak annak, a többinek is. Földbe gyökerezett lábbal állok és kerülgetem a mobiltelefonerdőt;

hogy a Spanyol lépcsőn felfelé lepereg előttem az utóbbi 23 év, amikor megváltozott az életem és édesanyává váltam;
hogy Toszkána még mindig a szívem csücske kacskaringós olajfáival, hegyes-dombos-lankás tájaival, kedves lakóival, szájban-olvadós húsaival, színes tésztáival, és életteliségével.

Az utazás megélés, pillanat, érzés, illat, szabadság.

„Az utazás fontos, ez a lebegés, két állapot az otthon és a végtelen, a meghitt és a veszélyes között.” írta Goethe. És őt tudta.
Az élet veszélyes és sajnos sokszor sokkal hamarabb véget ér, mint gondolnánk. 

A világ pedig egy igazi csoda, kívül és belül!