Van az úgy, hogy sok. A történet. A benyomás. Az illat. A látvány. Az érzelem. Amit látunk. És amit nem. Itt minden elfér. Hátha segít, talán ad, netán megnevettet, vagy épp könnyet fakaszt. Sok apró mozaik a kosárból.
Az utóbbi években viszont felfedeztem a piacok rejtett világát. Elkezdtem őket más szemmel nézni, találkozási pontoknak, először csak Budapesten, de bárhol máshol járok vidéken vagy a világban, elhagyhatatlan lett a piac.
Megfigyelem a visszatérő vásárlókat
Magunkhoz képest viszont igen, mindig az akkori és pillanatnyi tudásnak megfelelően, se többet, se kevesebbet.
Segít a magunkba vetett hit, csak ez egy veszélyes terep, ha nincs mögötte az a tudás, hogy nem vagyunk egyedül.
Számtalanszor mentem néhány megállóval tovább a villamoson, mert ott maradtam a könyv lapjain. Pedig kívülről úgy néz ki, mintha az ember nem csinálna semmit. Csak ül. „Csak” bejárja az egész világot, a belsőt és a külsőt egyszerre.
Álltunk a tömött négyes-hatoson, leghátul szálltam fel, utánam még futva három srác és egy lány. Az egyik srácon egy WOLT-os hátizsák, a másiknak a kezében egy kockás pléddel letakart dobozszerűség. Hárman beszélgettek, a lány az ablakon bámult kifelé.
Egyszerre kinyílt a világ és valahogy be is zárult.
Sok embert bezárt a négy fal közé, aminek sok előnye van:
Ám pont a napokban hangzott el egy tanítványom szájából az elmagányosodás szó.
Ez meg a veszélye.
Eddig hosszasan ültek csendben, én pedig drukkoltam, hogy kérlek beszélgessetek. Nem beszélgetnek, de a kakaó fogy, a pillantások félénkek, a tejszínhabot elgondolkodva kanalazgatják a pohárból.
Lehet egy csúnya, rozsdás valami, nagy gyárak szürke, komor falainak alkotóeleme. Kemény, hideg, fémes. Ám van egy másik arca: a kacskaringós, áttetsző, virágos csoda, amivé egy kovács keze alatt válik
Bármikor elővettem ezt a könyvet az évek során, mindig Írországba repített vissza. Az óceánjáróról egyenesen a harsogó zöld ír tájra a virágos ágyneművel. Attól a Gorcsev Ivántól, aki a Makaó nevű kártyajátékon elnyerte a fizikai Nobel díjat, egyenesen az ír tengerpartra.
A szilvás gombóc az osztrák-magyar-bajor-bohém térség édessége.
Igazi közép-európai csoda.
A legtalálóbban a Padlás szövege írja le, „(…) benne van az idő, benne van a só, benne van a válasz, embernek lenni jó.
