Habos kakaó

Ülök a Vajban, dolgozom, olyan digitális nomád-szerűen. A mellettem lévő asztalnál egy apuka két gyerekkel, koncentráltan kortyolgatják a kakaót, habos kakaó. Apuka háttal ül, pólója feszül, nyakán redők, izmos karok. Két fiúcska, egyik tízéves forma, másik talán hat. „Megkóstolod?”, kérdezi félénken a nagyobbik apától, „de jó”, mondja apa különösebb lelkesedés nélkül. Eddig hosszasan ültek csendben, én pedig drukkoltam, hogy kérlek beszélgessetek. Nem beszélgetnek, de a kakaó fogy, a pillantások félénkek, a tejszínhabot elgondolkodva kanalazgatják a pohárból. Befut anya, mosolygós, beszélgetnek a kakaóról, ami, mint kiderül forró csoki, „finom, sűrű” – mondja anya, „csoki íze van”, mondja a nagyobbik, a beszélgetés most folyik, anya nevet, apa dörmög, aztán már cseveg.
Mégiscsak szép az élet: nem azért nem beszélgettek, mert nem tudnak, hanem mert férfiak. Arra az egyre koncentrálnak, a habos kakaóra, ami forró csoki. Most mindenki derűs, örülnek a habos forró italnak, egymásnak.
A nap süt, az élet szép, a gyerekek mosolyognak.