Amikor biciklin ülök….
…máshogy látom a világot, az elsuhanó valóságot,
felgyorsulnak az álmok, magam mögött hagyom a fájdalmat, az átkot,
borzolja hajam a szél, mint az idegeket borzolja a tény, a remény, a végtelen fény
…máshogy látom a világot, az elsuhanó valóságot,
felgyorsulnak az álmok, magam mögött hagyom a fájdalmat, az átkot,
borzolja hajam a szél, mint az idegeket borzolja a tény, a remény, a végtelen fény
Aki ismer tudja, hogy szeretek enni. Van, aki szerint sznob vagyok, szerintem igényes, de ugye minden szentnek maga felé nyúlik a keze. Főleg, ha finom étel van benne. Bárhogy is van, a jó minőségű, ízletes, egészséges étkeket részesítem előnyben. Szeretem azokat az embereket, akik szívvel esznek, élvezik az evést.Elvesztettük kicsit az ételek szeretetét. Úgy érzem,…
Magunkhoz képest viszont igen, mindig az akkori és pillanatnyi tudásnak megfelelően, se többet, se kevesebbet.
Segít a magunkba vetett hit, csak ez egy veszélyes terep, ha nincs mögötte az a tudás, hogy nem vagyunk egyedül.
Számtalanszor mentem néhány megállóval tovább a villamoson, mert ott maradtam a könyv lapjain. Pedig kívülről úgy néz ki, mintha az ember nem csinálna semmit. Csak ül. „Csak” bejárja az egész világot, a belsőt és a külsőt egyszerre.
Eddig hosszasan ültek csendben, én pedig drukkoltam, hogy kérlek beszélgessetek. Nem beszélgetnek, de a kakaó fogy, a pillantások félénkek, a tejszínhabot elgondolkodva kanalazgatják a pohárból.
Lehet egy csúnya, rozsdás valami, nagy gyárak szürke, komor falainak alkotóeleme. Kemény, hideg, fémes. Ám van egy másik arca: a kacskaringós, áttetsző, virágos csoda, amivé egy kovács keze alatt válik