Advent első vasárnapja – A hit ünnepe
Milyen csodálatos, hogy az adventi időszak éppen vasárnappal indul, ami egyben az első gyertya meggyújtását is jelenti.
“A hit sohasem hiszékenység, hanem energia, amelyből egy mustármagnyi hegyeket mozdíthat meg, feltéve, hogy akiben felfénylik, a szívével gondolkodik és az agyával is érez.”
Szepes Mária csodálatos sorai ezek.
Hinni érdemes, hinni fontos, a hit erő, a hit szeretet, a hit bizalom. Bizalom abban, hogy mindig van fény. A sötétségben is, ami néha körülvesz, elborít, beburkol minket.
A négy gyertya: hit, remény, öröm, szeretet, önmagukban erőt adó fogalmak.
Ha meggyújtjuk egymás után lelkünk mélyén őket, belső fényük kifelé is eljut. Ha az egyik kis láng meggyújtja a másikat, akkor egyre több és nagyobb lesz a fény.
Ami a legcsodálatosabb: az első, aki meggyújtja, nem lesz ettől kevesebb. Sőt!
Sok kis fény pedig egy nagy világosság, melegség, tűz, ami mellett melegedhet, aki fázik, mosolyoghat, aki szomorú, bizakodhat, aki elbátortalanodott, megpihenhet, aki fáradt.
Egy mustármagnyi hit, egy gyertyalángnyi fény és megmozdulnak a hegyek, és fényárban úszik minden.
A képen az egyik legszebb magyar város, Veszprém látható telihold idején.
Kép: Szuromi Albin
