A városmesemondó

KÖNYVAJÁNLÓ
Nagyon izgalmas, amikor beköszönt a múlt és kiderül, hogy az idő meg tud állni egy pillanatra és össze tud sűríteni több évtizedet egy percbe, több évszázadot egy órába.

Saly Noémi városi mesemondó, vagy inkább városmesemondó. Dédapja ácsmester, aki Vácról mezítláb jött fel Budapestre, hogy feltegye Gábriel arkangyalt a Hősök terén a korinthoszi oszlop tetejére.
„A mi őseink a polgári értékrend szellemében rakták össze Budapestet” – mondja a könyvbemutatón, és ezen ősök között az ő dédapja, ácsként, büszkén, mezítláb lépkedett a történelemkönyvbe.

1998-ban jártam abban a lakásban, ahol Saly Noémi születése óta lakik. Akkor már három éve foglalkozott a kávéházak történetével, rabul ejtette őt azok világa, történelme. Mivel a Pester Lloydba én is éppen cikket írtam róluk, vele beszélgettem ezen a varázslatos helyen. Emlékszem, akkor is mondta, ha ide hazaér, bármi történjék is, kinéz az ablakon és minden rendben van.

Egyetértettem, ilyen érzés volt ott lenni. Minden alkalommal, amikor „elfonódok” a ház előtt, eszembe jut ez a találkozás.

A könyvbemutatón összeért a szó maga két értelmével sok év, évszázad, a majdnem elveszett szeretett világ. „Az én Budám” és „Az én Pestem” kötetek mesélnek, olyan valaki tollából, akit méltán nevezett beszélgetőpartnere Zeke Gyula történész a város anyjának. Ráday Mihályhoz hasonlóan ő is értéket ment, rendületlenül, fáradhatatlanul, kritikusan és ugyanazzal a lelkesedéssel, mint amit ott akkor megtapasztaltam. Történeteit hosszú órákon keresztül lehetne hallgatni, a kötetekben viszont most elolvasni lehet és érdemes.

Török András művelődéstörténész „Az én Budám” kötet ajánlójában így fogalmaz:
„Miközben stílusa egy jókedvű erdélyi nagymamáé, esze járása egy kalandos természetű mai huszonévesé. Ez teszi ezt a könyvet lebilincselővé”.

Nekem lelket gyönyörködtető élmény őt hallgatni és olvasni egyaránt. Igazi ajándék.