Ellenáram és reziliencia

Szigorúan nem 9+1 tanács, még csak nem is 10 tuti tipp, „csak” történetek az emberek mögött és emberek a történetek mögött.

Egyszer egy híres kortárs író egy pódium beszélgetésben elmesélte, milyen érzés, amikor az ember otthon ül és nem tud villanyt kapcsolni. Nos, nem csak villanyt, hanem minden mást sem, ami villannyal működik. Nem azért, mert nem lenne rá képes, hanem azért, mert kikapcsolták. Szerencsére lett volna pénze kifizetni, csak hát éppen nem a földi, hétköznapi dolgokkal foglalkozott. Egy művész vagy mondjuk úgy kreatív, ihlet alapon és a fegyelem foggal-körömmel való elsajátításának képtelenségéből termelődött üzemanyagból működő embernek egy számla befizetése nem feltétlenül tagolódik be az alkotás folyamatába.
Mivel neki és más művészlétre kárhoztatott embernek nem az az elsődleges gondolata. Sőt, nagyon hátul van a napi teendők listáján. Ha éppen a cselekmény fonalát igyekszik jobbra vagy balra kanyarintani, vagy nem hagyja nyugodni a festővászon, netán a kő csak úgy várja, hogy megtalálja a benne rejlő nőalakot, akkor nincs tér és nincs idő, csak az alkotás van. Mindegy, hogy éppen enni vagy inni kellene, a boltost pedig se a vers, se a kő nem érdekli, tündérmeséért nem ad se kenyeret, se szalonnát. Festményért is ritkán. Még akkor sem, ha szóban forgó írónk megígéri, hogy beleírja őt a következő regényébe, vagy a festő megfesti, hogy ország-világ megnézhesse.

Mindennapi betevő és az ihlet

Az a bántó, már-már megalázó gondolat, hogy a napi betevő falatra kellene némi energiát fordítani, egyszerűen kiesik az alkotó fejéből. Hány író, festő, költő, szobrász, zeneszerző tengette életét egyik mecénás karjaiból a másikba vagy ha nem volt ilyen, akkor egyik kávéházból a másikba, hogy a lehető legkisebb esélye legyen annak, hogy a háziúrral összefusson, aki aztán követelheti rajta a lakbért?
A mecenatúra intézménye sokakat megmentett a közvetlen éhhaláltól, sokszor azonban okozott némi függőséget is.
Ugyanakkor sajnos az sem feltétlenül biztosíték a túlélésre, ha valakinek dúsgazdag szülei vannak és biztosítanak neki még egy saját koncerttermet is. Ahogy Mendelssohn esetében történt. Tündérmesébe illő élete, amelyben soha semmiben nem szenvedett hiányt és még tehetséges is volt, nem mellesleg a zeneirodalom legszebb dallamait kottázta le és adhatta elő, mégis depressziósan halt meg viszonylag fiatalon.

Szeretni a bizonytalanságot  

A titok valahol a manapság oly sokat hangoztatott reziliencia, azaz érzelmi ellenálló képesség elsajátításában lehet. Annak a tanulható képességnek, hogy krízishelyzetekből viszonylag rövid idő alatt kilábalunk. Trauma, stressz, váratlan nehézségek esetén éppen csak annyira omlunk össze, amennyire a helyzet indokolja. Ha az ember egy kicsit bosszankodik, netán csapkod, kiabál, aztán pedig békés megnyugvással állapítja meg, hogy hát jó, kikapcsolták, majd visszakapcsolják, aztán legközelebb majd időben befizeti, vagy nem, mindenesetre semmiképp sem ostorozza magát miatta.

Igen, ragaszkodhatunk a bosszúságainkhoz, ám ez sokszor többet árt, mint használ. Amihez ragaszkodunk, egy idő után, ha nem is elpusztít, de mindenképpen gyengít.

Természetesen vannak nem átmeneti krízis állapotok, amelyek jelen vannak és hosszabb távon maradnak is. Mindkét helyzetben segíthet a fenti stratégia: időnként egy puha párnának képzelni az állapotot, helyzetet, püfölni kicsit és elfáradni benne. A választás belül van. Választhatom a belső mosolyt és derűt. ÉS a legfontosabbat: a szeretetet. Ha valamihez, akkor ehhez érdemes ragaszkodni.

A szeretet pedig arra is irányulhat, hogy szeretem a bizonytalanságomat, az elvarázsoltságomat, vagy éppen a túlzott rendezettségemet, a rugalmatlanságomat, a megoldhatatlannak tűnő helyzetet. Igen, azt is, amikor az az érzés kerít hatalmába, hogy egy selyemszálon függünk és kemény munka megtartani magunkat.

De megtartjuk, újra és újra. Ha mi nem is, Isten és a belé vetett hit mindig.

Ez pedig bizonyosságot ad, hogy bármi jöjjön is, sok-sok jó dolog, el fogjuk bírni, tudjuk majd élvezni, értékelni, örülni minden egyes pillanatának. Ha pedig mégis bekúszik egy-egy rosszabb periódus, akkor rajta kívül itt vagyunk magunknak legbelül első számú támaszként.

Gondatlanságból elkövetett ismételt számla be nem fizetési szokást azért érdemes kicsit kordában tartani, de kizárólag csak önvédelemből.

És akkor lőn világosság fejben és térben egyaránt!