Hófehér

Csütörtök van. Az első olyan csütörtök, amikor már 2026-ot kell írni.

Többéves tapasztalatom azt mutatja, hogy még márciusig javítani fogom az ötöst.

Szerencsére az ötöst könnyű átírni hatosra.

Az évszám változik, vajon más változás is szükséges? Ki-ki érzi, tudja, sejti és meglépi, évváltástól függetlenül. Mégis az év eleje összegzésre ösztönöz, visszatekintésre hosszabb-rövidebb időszakokra.

Milyen volt a 2025-ös év?

Tele felemelő, csodálatos, megható pillanatokkal, szeretettel, örömmel, nevetéssel, reménnyel, emberi jósággal, sikerekkel, barátsággal, igazi örök értékekkel.

Milyen volt a 2025-ös év?

Tele igazán megrendítő eseményekkel, fájdalommal, szomorúsággal, emberekkel, akiket el kellett engednünk, búcsúzással. Sok szempontból a gyász éve volt.

Egyszerre igaz mindkettő válasz. Nagyon mélyen igaz. Talán még sosem volt ilyen . Szinte nem volt olyan hét, hónap, hogy ne történt volna valami, ami elég lett volna egy egész évre is.

Sűrűsödött, meghajlítódott az idő.

Hogy mi a folytatás? Milyen péntek, szombat, vasárnap jön az első csütörtök után? Milyen hétfő, kedd, szerda?

Azon túl, hogy hamarabb megtanulom leírni a 2026-os számot, más fogadalmam nincs.

Egyvalamit mégis még jobban, még ügyesebben kell csinálni: szeretni.

Mert azt hiszem, hogy minden pátosz, emelkedettség, túlzás nélkül erre van a legnagyobb szükségünk és arra a tudásra, hogy igazán soha nem vagyunk egyedül.

Megajándékozott minket az év vége egy hóeséssel.

Sötétben lépkedtünk, de nem sötétségben, mert ott volt a nagy pelyhekben hulló hó, fehéren, tisztán, mintha azért jött volna, hogy megtisztítsa mindentől a lelkünket, hogy az év súlyát, a túl sok súlyt levegye a vállunkról.

Szinte földöntúli élmény volt.

Szó szerint Isten hozott 2026. Hófehér pelyhekben.

Megtanullak leírni és megtanullak érteni, ahogy lassan megtanulok élni is.

Ezt kívánom erre az évre mindenkinek.

Éljen igazi életet és szeressen.

Talán ennyi!