Hála és köszönet

Ma erősen fújt a szél, néha előbukkant a nap, minden zörgött, csapkodott, borzolódtak, majd megnyugodtak az idegek.

Olyan volt, mintha kifújná és átrendezné a gondolatokat ez a szél.

Arra jöttem rá, hogy az utóbbi pár hónapban annyi mindent kaptam, hogy telítődni látszik az úgynevezett szeretettankom.

Töltődik ez a tank mindenféle hatásra, majd van, amikor túlcsordul, és olyan is van, hogy kiürül.

Én azt hittem, nem szeretek kapni.

Mert inkább adni szeretek.

Nagyon.

Hogy jól adok, adtam-e, az mindig kérdés.

Hogy a helyes embereknek, a megfelelő időben adtam-e, egy másik dilemma.

Hogy van, amikor kellene, de nem érzem magam képesnek rá, az is előfordul.

Aztán rájöttem most az utóbbi hónapokban, hogy persze, hogy szeretek kapni.

A nehézség inkább abban áll, hogy nem mindig tudom jól megköszönni, fogadni és azonnal arra gondolok, hogy mikor és hogyan szeretném visszaadni.

Ma pedig az a gondolat érkezett a széllökéssel, vagy a szelek szárnyán, hogy vajon érezte-e a sok felém irányuló szeretet, hogy jó helyre érkezik és igazán hálás a fogadó fél?

Érezte-e a feladó, hogy milyen mély hála van bennem, még ha nem is sikerült kimondanom?

Remélem, igen. Biztos, ami biztos ez most egy hála és köszönet blog bejegyzés.

Adni jó, és kapni is!

A mérleg pedig hosszú távon kiegyenlítődik, és az sem baj, ha sokáig erre vagy arra billen.