Piaci kör- és korkép 3

Ahogy a joghurtot belemeri az üvegedénybe, a finom fehér krém lassan cseppen le a merőkanálról, fehérre festi az edény oldalát. Csodálatos látvány.

Puha, selymes, lágy.

A sajtot is úgy szeleteli, úgy ér hozzá, olyan óvatosan, mintha egy kastély porcelánjait helyezné egy tálcára. Minden sajt egy egyéniség, óvatosan teszi őket a pultra, a kést lassan illeszti a tetejére, óvatosan vágja, mintha átérezné a veszteség fájdalmát. Precízen méri, szinte mindig eltalálja a mennyiséget. Érezteti és érzi, hogy a sajtnak, a tejnek, a joghurtnak lelke van, tiszteli a folyamatot, amelynek a végén a vásárlóhoz kerül a portéka.

Az egyik hölgy a pult mögött olyan, mintha egy régi korból lépett volna elő, ahol értéke volt a mesterségeknek, ahol cégérek lógtak a falakon, amelyeknek mondanivalójuk is volt. Sugárzik belőle valamilyen jó értelemben vett arisztokratikus vagy nevelőnői elegancia, huszadik század eleji tartás. Régi képeken látni ilyen szigorúan hátrafésült hajú, karakteres ívű arcokat.

Egy másik világba csöppen, aki itt vásárol, a csodálatos tejtermékek kánaánjában.
Csendben cseppen a joghurt, folyik a bocitej a gépből, a szájban pedig összefolyik a nyál és az ember alig várja, hogy a sűrű, fehér krémet megkóstolja.